A digitális forradalom, amely nemrégiben kezdődött és még javában zajlik, alapjaiban rengette meg az emberiség életét. Átformálta kapcsolattartási szokásainkat, időtöltésünket, szabadidős tevékenységeinket, munkánkat, tanulásunkat. Mára nem lehet kérdés, hogy elfogadjuk-e vagy elutasítjuk: létezik. Az emberiség, és az egyes emberek mindennapi tevékenységeinek részét képezi a digitális platformok használata.  És létezik a virtuális valóság is, hiszen a tudat nem tud különbséget tenni a fizikai valóság és az általa létrehozott "való" között.

Mégis, az emberekben nagy a bizonytalanság mindezzel kapcsolatban. Nem túlzás azt állítani, hogy a "digitális bizonytalanság" korunk súlyos válságai közé tartozik.

Könyvtárnyi irodalma van a túlzott médiafogyasztás, játékhasználat, közösségi oldalak lélekre, testre, kapcsolatokra irányuló romboló hatásának.

A WHO 2018-ban a mentális zavarok közé sorolta a játékfüggőséget, de beszélnek internetfüggőségről is.

Jelenleg még nem látható, hogy milyen lesz az felnőtt élete a digitális eszközökön felnőtt generációnak. A leírt és a környezetünkben látható élethelyzetek, a tizenévesek lelkiállapotát tükröző statisztikai adatok riasztóak.

Én személyesen úgy tekintek a digitális eszközökre, mint az atomenergiára: zabolátlanul eleresztve féktelenül pusztító, pórázon tartva az ember, az egész emberiség csendesen berregő, bivalyerős motorja lehet. Hiszen én magam is most egy ilyen eszköz, és ennek a rendszernek a segítségével szólhatok Hozzád, kedves Barátom.

Én magam, az elolvasott bőséges szakirodalom, a tudományos kutatási és statisztikai eredmények, de legfőképpen a saját tapasztalataim alapján meg vagyok róla győződve, hogy az internet, média, digitális eszköz-használat mérhetetlen rombolást tud véghez vinni az ember agyában, lelkében, egy idő után a testében is, aztán tovább gyűrűzve a kapcsolataiban, környezetében is. Ez a hatás annál súlyosabb és annál inkább visszafordíthatatlan, minél kisebb korban kezdi a médiahasználatot az ember.

Én úgy tekintek minden egyes megszülető pici babára, mint egyszeri, megismételhetetlen, csodálatos, titkokat rejtő lényre. Egy kis emberre, akinek az a feladata, hogy növekedvén, megismerje a körülötte lévő világot, annak törékeny szépségeit, majd nagyobb korában, ha már el tudja viselni a terhet, a problémáit is. Hogy fokozatosan kitáruló szívvel fogadja be az embereket: szeretetüket, gondjaikat, szellemi és lelki termékeiket, művészetüket, és formálódjon, gazdagodjon mindezek által. Hogy meg nem szűnő kérdésekkel vizsgálja önmagát, hogy megismerje erősségeit, hogy értelmes célt találhasson maga számára az életben, olyan célt, amelyben kiteljesedve a többi ember, az emberiség javát szolgálhatja.

A digitális világban azt tartom a legnagyobb veszélynek, hogy túlságosan jó. (Írtam erről már korábban is itt.)

Persze, meg kell jegyeznem, nem véletlenül jó: üzleti, hatalmi érdekek által vezérelve a legkiválóbb szakemberek hada dolgozik azon, hogy az ember agyának ennyire vonzó és jó legyen az a tartalom, amit a digitális eszközével elérhet.

Tehát annyira jó, hogy az ember folyton ezt akarja csinálni, és mivel mindig elérhető, meg is teheti, hogy nem foglalkozik mással. Az a baj, hogy egy idő után már nem is lesz képes mással foglalkozni. Hogy miért nem? Egész egyszerűen azért, mert nem fogja érdekelni más. Eltompulnak az érzékei, valahogy úgy, mint amikor az ember egy cukros, habos torta után az őszibarackot ízetlennek, savanyúnak érzi. A cukros hab a virtuális világ, az őszibarack pedig az üde, hamvas, ragyogó élet.

A médiahasználó embernek nem csak az érzékei tompulnak el, hanem a kérdései sincsenek. A kérdések mindig kínban, csendben, lassan születnek. A médiahasználó embernek a kínra egy válasza van, és az a kicsi eszközön található, amit mindig magánál tart. Nincs csend, nincs idő...Ha nincsenek kérdések, nincsenek válaszok sem. Hogyan találhatná meg akkor az ember önmagát? Hogyan találhatna életcélt? Hogy bontakoztathatná ki az életét? Egyáltalán, hogyan lelhetne értelmet életének?

Bizonyára sokakat bántanak ezek a problémák, sokan keresnek rá választ. És vannak, akik találnak is valamilyen megoldást, mások feladják, mert tehetetlennek érzik magukat a végtelenül nagynak látszó tömeg nyomásával szemben. Én azt mondom, hogy nem szabad feladni, ne adjuk fel!

Nekem az a határozott véleményem, hogy a gyermekeket meg kell óvnunk attól, hogy függésbe kerüljenek a digitális eszközöktől. Nem szabad bedőlni annak, hogy ez most ilyen világ, a világ olyan, amilyennek mi magunk éljük.

Meg kell mutatnunk a gyermekeknek azt a világot, azt a valóságost, ami körülöttünk van, a maga minden gyönyörűségével, minden eszközzel ki kell fejlesztenünk azokat az érzékszerveiket, amelyek segítségével befogadhatják a természet, a művészetek: az emberi és isteni alkotás szépségeit.

A célom az, hogy ez a tanya olyan hely legyen idővel, ahol az emberek minél többet megnézhessenek, megélhessenek ezek közül a szépségek közül, remélve, hogy magukkal is visznek belőle annyit, amennyit csak tudnak a hétköznapjaikba, és hogy hasonló gondolkozású emberekkel találkozhassanak. Hogy azoknak, akik szeretnének egészséges, boldog életben és életre szeretnék nevelni gyermekeiket támogatást, biztatást, bátorítást, tapasztalatot, reményt tudjon adni idővel az a közeg, ami idővel itt formálódik.

Kedves Barátom, ha azonosulni tudsz ezekkel a gondolatokkal, egyetértesz céljainkkal, és támogatni szeretnéd ezt a munkát megteheted az alábbi módokon

Várunk álláshirdetéseinkre, ahol részt vehetsz a tanya szellemi és fizikai építésében, alakításában

Önkéntes napjainkra, ahol munkáddal segíthetsz nekünk, de magadnak is szerezhetsz élményt, tapasztalatot, kikapcsolódást

Programjainkra, táborainkba, ahol fenntartható, környezetbarát módon szórakozhatsz, tanulhatsz, tapasztalhatsz, hasonló érdeklődésűek között lehetsz, és belépőddel támogathatsz minket

Önkéntes pénzadományoddal, ha egyetértesz céljainkkal, szeretnéd törekvéseinket támogatni és számodra ez kézenfekvőbb, mint az önkéntes munka. 

Elengedhetetlennek érezzük a fogyasztói szemlélet felváltását valami újjal, ami nem csak használja a Föld javait, erőforrásait, hanem épít, alkot fizikai, szellemi és lelki értelemben is. Az, hogy Földünket élhetőként hagyhassuk örökül utódaink számára, minden ember közös munkája és erőfeszítése szükséges, de lehetséges .

A Szarvas tanyán folyamatosan azon dolgozunk, hogy ez a hely fenntartható módon nyújtson pihenésre, kikapcsolódásra, tanulásra, alkotó munkára lehetőséget, az egyszeri látogatók, vendégek, önkéntesek, és az itt dolgozók számára egyaránt. 

A jövőnk minősége, egyáltalán az, hogy lesz-e jövőnk, az aktív, gondolkodó, szívvel alkotó emberek munkáján múlik. Bármilyen parányi is, amit létrehoz az ember, ha munkájában jó cél vezérli, és a felhasznált és az előállított javak között az utóbbi felé billen a mérleg, akkor gyarapítja a Földünket, hiszen az bármily hatalmas is, ha elég közelről nézzük, láthatjuk, hogy apró porszemekből épül fel...